Az apátsági múzeum története

A török hódoltság alatt a pannonhalmi főapátok birtokaik és gazdaságuk megszervezésére, irányítására majorságokat létesítettek. Magger Placid a szentmártoni (ma Pannonhalma) majort 1650-ben kezdte építtetni. A majorsági gazdálkodás engedélyezéséért évi adót kellett fizetnie a török földesúr részére.

Mivel az apátsági birtokok és majorságok öt vármegyében elszórtan helyezkedtek el, ezeket a könnyebb irányíthatóság kedvéért kerületekre osztották.

A kerületeket irányító provizorok közül mindig kiemelkedett a szentmártoni uradalom kormányzója, aki központi kormányzóként is tevékenykedett, illetve a monostor gazdasági irányításában szintén fontos szerepet töltött be. A szentmártoni kormányzó általában bencés szerzetes volt.

A szentmártoni majorban ló-és ököristálló, kocsiszín, faraktár, dézsmaboros pince és kovácsműhely kapott helyet, továbbá itt lakott a főapáti udvarmester, a majoros gazda, a vadász, a főapát két kocsisa, az urasági hajdú, a magtáros és a hat béres. A mosóház is a major része volt. A majortól nem messze lakott a főapátság ügyésze, illetve szintén ennek közelében helyezkedett el a szérűskert istállókkal, pajtával és az 1757-ben felszentelt hatalmas magtárral.

1848-ban a jobbágyság eltörlésével a főapátság elveszítette a jobbágytelki állományt alkotó földterületét, a jobbágyság robotmunkáját és adóját. A gazdálkodás az apátsági majorságok területére szorult vissza. Kruesz Krizosztom főapát már nem csak a földbirtok területének növelésével kívánta javítani a jövedelmezőséget, hanem a belterjes gazdálkodás elemeinek bevezetésére is gondja volt. A gazdálkodás hatékonyságát tovább növelte, hogy folytatódott az irányítás centralizációja, vagyis a rend öt apátságának birtokát egységesen Pannonhalmáról kormányozták. A jövedelmezőség szempontjából kiemelkedő szerep jutott a Ravazd központtal működő erdőgazdaságnak, valamint a központi (szentmártoni) és a somlói szőlőgazdaságoknak.

A Győrt és Veszprémet összekötő vasútvonal kiépítése után felmerült a gondolat, hogy a vasútállomást lóvasút kösse össze a majorral, amit a növekvő személy és teherforgalom egyaránt indokolt volna. Az elkészült tervek ellenére az ötlet nem valósult meg. 1897-ben viszont létrejött a telefonos összeköttetés. A major épületében helyezték el azt a központi telefonállomást, melynek egyik végpontja a vasútállomáson, a másik a főmonostorban volt. Az épületet többször is átépítették, utoljára az 1940-es években. Az államosítás után a helyi termelőszövetkezet központja lett.