A főapátság műgyűjteményei

 

A bencés rend középkori és barokk templomainak díszítése és berendezése, liturgikus eszközei az európai kulturális örökség értékes részét képezik. A Pannonhalmi Apátsági Múzeum állandó kiállításának gazdag tárlata szintén ezt a magas színvonalat képviseli, hiszen a pannonhalmi apátság kezdetektől fogva rendelkezett ilyen műtárgyakkal, és a későbbi korokban is tudatosan gyarapította számukat.

Alig száz évvel a monostor alapítása után, 1093 körül készült el az a dokumentum, amely tanúsítja, hogy a korai Árpád-kor királyi monostorai a nyugat-európai apátságokhoz hasonló gazdagságúak lehettek. Az 1518-ban ismét leltárba vett értékes templomfelszerelés azonban a 16. század második felében veszélyes helyzetbe került. A középkori kincseket a török hódítás által fenyegetett területről Fejérkövy István kormányzó főapát Nyitrára, a csataterektől távolabb fekvő felvidéki városba vitette. Ennek köszönhető, hogy a török háborúkat nagyobb veszteségek nélkül túlélték az apátság ingóságai.

A 17. század közepén, Magger Placid főapát idejében felvett jegyzék az apátság javai között már sok festményt is felsorol. Néhány évtizeddel később készült Pannonhalma történetének egyik igen értékes emléke: egy Szent Mihályt ábrázoló, 1683 után keletkezett festmény, amely magyarországi művész alkotása. Ez volt a pannonhalmi bazilika altemplomának egykori oltárképe, melyet mindjárt a törökök Bécs sikertelen ostromát követő elvonulása után állítottak fel. A kenyérből előbúvó kígyó utal arra, hogy bencések számára készült (Szent Benedek legendájának eleme), a mennyei hadakat vezető, a gonoszt legyőző arkangyal magyaros viselete (és bajusza) pedig egyértelműen a honi keletkezés bizonyítéka.

A következő században értékes uralkodói adományok gyarapították tovább Pannonhalma kincstárát. A kiállításon látható Mária Terézia ajándéka: két ereklyetartó házioltár, melyek 1620 körül, Prágában készültek. Az egyik női, a másik férfi szentek ereklyéit tartalmazza. Szintén a királynő jóvoltából került Pannonhalmára 1779-ben a magyar koronázási palást 1613-ban készített, festett másolata, amely addig a bécsi császári kincstár tulajdona volt.

Súlyos veszélyt jelentett az apátság műkincseire 1786-ban II. József döntése a rend feloszlatásáról. Pannonhalma javai az állam tulajdonába, illetve többnyire szabad értékesítésre kerültek. Az árveréseken eladott ingóságoknak rendszerint nyoma veszett. Több esetben megtörtént azonban, hogy magánszemélyek megőrzési szándékkal vásároltak meg, és később a rend számára vissza is adtak egyes tárgyakat.

1802 után a visszaállított rend új feladatához, a középiskolai oktatáshoz és a tanárképzéshez kapcsolódó tudományos és művészeti gyűjteményeinek módszeres fejlesztésébe kezdett. Olyan, korábban feloszlatott rendházak javai is átkerültek ekkor Pannonhalmára, mint a győri jezsuitáké, kiemelkedő színvonalú 18. századi textíliákkal és ötvösművekkel.

Győrből került ide egy 18. századi szobor is, amely ausztriai, vagy magyarországi művész alkotása: Kálvária a bűnbeesés jelenetével. Egymásba fonódó jelképek sorozata a mű. A keresztfa gyökere búzakalászokból és szőlőfürtökből áll, így jelképezi az Eucharisztiában jelen lévő Megváltót. Ugyanakkor a kereszt tövében láthatjuk a bűnbeesés jelenetét, mintha a bűnbeesés fájából nőtt volna ki Krisztus keresztje, melynek lábánál a koponya nemcsak a Golgota hegy nevére, hanem az eredendő bűnre is visszautal. Krisztus kifolyt vérének hatására viszont a kereszt hosszanti gerendájából kihajt az élet fája, a megváltás és örök élet szimbólumaként.

A képtár megalapítása Kovács Tamás főapátnak köszönhető, aki 1833-ban megvásárolta a Viczay-gyűjtemény legjelentősebb festményeit. Innét származik a Főapátság egyik leghíresebb festménye: Ifj. David Teniers alkotása, az Aratási ünnep, vagy más címen Brüsszeli búcsú. Apósa, id. Jan Brueghel, illetve Pieter Brueghel hatása érezhető a képen, a vidéki táj és élet mesteri ábrázolásában. A mű moralizáló szándékból született: figyelmeztetés a kicsapongó életmód következményeire.

Migazzi Kristóf váci püspök és bécsi hercegérsek híres gyűjteményének darabja volt a halott Krisztust ábrázoló, „Forgó Krisztus”-ként emlegetett, a 17. század első feléből származó kép. Mantegna követője festette; leegyszerűsített környezetben, de rendkívül bravúros perspektívában ábrázolja a halott Megváltót. A különleges optikai megoldás lényege: a fekvő alak talpa mindig a szemlélő felé néz. Ezt 1835-ben vásárolta a Főapátság.

Hazánkban sokak által ismert műkincs az úgynevezett „Mátyás kehely” – 1482-ben készült, gótikus stílusban, aranyozott ezüstből, sodronyzománccal díszítve. Mai formáját két, a 19. század második felében történt felújítás során nyerte el.

A Főapátság műgyűjteményeinek kincseiből 2014-ben berendezett kiállítás olyan alkotásokat tár a látogatók elé, melyek anyagi értéke, magas esztétikai színvonala, stílusbeli változatossága a Múzeum minden vendége számára maradandó élményt nyújt. Az itt kiállított művek méltók az európai kulturális örökség gazdagságát megillető tiszteletre, és magas szinten reprezentálják az elmúlt évszázadok keresztény gondolkodásmódjának megjelenítését a különböző korstílusok és stílusirányzatok világában.